Tiszta vizet a pohárba!

A magyar aukciókon ál-licitálókkal, nem valós telefonos licitekkel számos technikát alkalmaznak arra, hogy az adott műtárgy átlépje a beadó által meghatározott védő árat és így az aukció összbevételét is növeljék. Aztán néhány hét múlva a „sikeresen eladott” műtárgyak közül számos ott lóg ismét a galériák falán…
Ez ellen fellépve először kerül sor hazánkban, hogy bejelentik a limitárakat az aukció szervezői.

Ez a hír lényege és íme a kiálltvány eredetiben:

 Tiszta lapok a képzőművészeti piacon
Itthon először limitárak egy aukción!

 

Első alkalommal kerül sor néhány nap múlva Magyarországon arra, hogy egy képzőművészeti aukción az úgynevezett limitárakat is használják. Ezzel a technikával átláthatóbbá válik az árverés eredménye, de az újítás a potenciális vásárlók felé is egy fontos gesztust jelent. A módszer a Pintér Galéria és a MissionArt Galéria május 19-én megrendezendő budapesti árverésén debütál.
A magyar aukciókon sokszor megforduló gyűjtők számos alkalommal találkozhattak már azzal a helyzettel, hogy az árverésen egy bizonyos műtárgyat látszólag megvásárolt valaki – hiszen valamilyen áron leütötte azt az árverés vezető – ám az aukciót követően 1-2 hét elteltével mégis megtalálható volt ugyanez az alkotás a galéria kínálatában. Az esetek jórészében természetesen nem arról volt szó, hogy a licitáló meggondolta magát…
Számos alkalommal előfordul, hogy az aukciót megelőzően egy-egy műtárgyat csak olyan feltétellel ad oda a beadó a galériának, ha az garantálja, hogy egy adott összeghatár felett adja csak el azt az árverésen. A feltétel biztosítására elvileg alkalmas lenne a kikiáltási ár. Bevett technika azonban, hogy az induló összeget valamivel a valósi érték alatt határozzák meg az aukció vezetői, hiszen ezzel csinálnak kedvet a gyűjtőknek arra, hogy ajánlatot tegyenek. A licitálás folyamán aztán – jó esetben – a kialakuló versenynek köszönhetően egyre magasabbra szökik az ár. A fokozott pszichés helyzetnek köszönhetően minden szereplő kicsit túllépheti az általa eredetileg kigondolt értékhatárt, így az aukción résztvevők is izgalmas élményben részesülhetnek és a műtárgy is magas áron kél el.
Ha esetleg mégsem kezdik el felsrófolni az árakat a licitálók, ilyenkor lépnek be az aukciót szervezők valamilyen módszerrel annak biztosítására, hogy az adott limitár felett üsse le az alkotást az árverésvezető. A magyar aukciós piacon számos technikát alkalmaznak erre, persze hol feltűnőbben, hol pedig igazán profi módon: néha telefonos licitek, néha beépített tárcsaemelgetők segítenek abban, hogy az adott műtárgy átlépje a beadó által meghatározott védő árat.
Hogy erre miért van szükség?
Csak a legkézenfekvőbbeket említve: egyrészt mindenki szívesebben és bátrabban licitál abban az esetben, ha sorra kelnek el magas áron az alkotások. Másrészt pedig az aukciót szervező cég is büszkén hangoztathatja, hogy hány száz millió, esetleg hány milliárd összforgalmat ért el az árverésen – ezzel is emelve nimbuszát a gyűjtők és a nagyközönség szemében.
A május 19-én első alkalommal közös árverést rendező MissionArt Galéria és Pintér Aukciósház vezetői úgy döntöttek, hogy tiszta vizet öntenek az aukciós pohárba, és ahelyett, hogy valótlan liciteket szerveznének, inkább bevezetik itthon is a Nyugat-Európában már bevált módszert, nevezetesen, hogy az árverés vezető az adott műtárgy bemutatásakor bejelenti, hogy az alkotás limitáras. Az egyik galériavezető pedig addig folyamatosan emelgeti az erre a célra kijelölt tárcsát, amíg az el nem éri a meghatározott összeget. Amennyiben versenytársra talál, úgy biztos, hogy a limitár felett ütik le az alkotást. Ha pedig a galériavezetőé az utolsó licit, tudni lehet majd, hogy az adott műtárgy nem érte el a védőár szintjét.
A pozitív újításnak az átláthatóság, tisztaság miatt van nagy szerepe. A vevőbarát-módszer bevezetésével az árverést szervező galériáknak nem titkolt célja, hogy visszaadja a (jogosan) kissé bizalmatlanná vált vásárlók hitét az árverések iránt. A technika most debütál Magyarországon és előbb-utóbb talán a többi aukciósház is belátja, tiszta lapokkal jobban megéri játszani.

ÉRTÉKŐRZŐK
A MISSIONART GALÉRIA ÉS A PINTÉR AUKCIÓSHÁZ TAVASZI KÉPZŐMŰVÉSZETI AUKCIÓJA


AUKCIÓS KIÁLLÍTÁS: 2009. MÁJUS 7 – MÁJUS 18., MINDEN NAP 10.00 - 18.00 KÖZÖTT.
PINTÉR GALÉRIA, 1055 BUDAPEST, FALK MIKSA U. 10.

AUKCIÓ: 2009. MÁJUS 19. 18.00 ÓRA
PINTÉR GALÉRIA, 1055 BUDAPEST, FALK MIKSA U. 10.
AZ ÁRVERÉST GUNDEL TAKÁCS GÁBOR VEZETI.
 

Hozzászólás

Üzemeltető:
2day Rendszer Kft.
1135 Budapest, Tahi út 53-59.
Adószám:
12780929-2-41
Cégjegyzékszám:
01-09-703131

Utolsó adatbázis frissítés: 2009. 01. 05.
A rendszerben szereplő művészek száma:
2610
A rendszerben szereplő alkotások száma:
40169
A rendszerben szereplő aukciós eredmények száma: 40926
© 2005, Golovics Lajos,  műkincs.com