Referenciák

Golovics Lajos

művészettörténész

Kecskemét, 1952. november 22.

Tanulmányok:


1972-1976: Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, földrajz-rajz szak;
1977-1978: MUOSZ Újságíró Iskola, televízió szak
1981-1986: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak.


Szakmai munkák:

1976-1980: a Magyar Televízióban szerkesztő,
1983-1986-ig a Pest Megyei Tanács művészeti és múzeumi főelőadója.
1985-ben és 1986-ban Zebegényben művészettörténetet tanít a Zebegényi Művészeti Szabadiskolán.
1986-ban a szentendrei Art'éria Galéria egyik alapító tagja.
1987-1988-ban az ARTUNION kortárs szakértője. Kortárs kiállításokat, művészeti vásárokat és aukciókat szervez (Amsterdam Christie's; London, Stockholm, Bologna, Augsburg stb.).
1989-ben megalapítja a META-R Kft.-t, amely kiállításokat rendez (Bologna, Malmö, Hamburg stb.), valamint folyóiratot és könyveket ad ki.
1989-ben kiadja a Belvedere műkereskedelmi és művészeti folyóiratot (foszerk.: Golovics Lajos, majd Sinkovits Péter) és a Budapester Belvedere német nyelvű kortárs művészeti folyóiratot (főszerk.: Hegyi Lóránd);
1990-tol a Belvedere elméleti és műkritikai folyóiratot (főszerk.: Beke László),
1991-tol pedig a Belvedere műkereskedelmi hírlevelet (főszerk.: Golovics Lajos).
1990-ben megépíti a NA-NE Galériát, Bachman Gábor tervei alapján.
1991-ben önálló design stúdiót alapít.
1997-ig Pécsett dolgozik mint stúdióvezető.
1997-ben kiadja a Kávéház című időszaki kiadványt.
1997-től visszaköltözik Szentendrére.


2001-ben elkezdi a mukincs.com festmény-befektetési programot kidolgozni.
2005 szeptember 14.-én az ERNST múzeumban hivatalosan is bemutatásra került a www.mukincs.com Első Magyar Festmény-befektetési Elemző és Tanácsadó Portál.
2007 Előadás a Festménybefektetésről, és a www.mukincs.com rendszerről az Equilor, Műtárgy befektetési konferenciáján.
2008 Artmarketing bemutató előadás a Zsámbéki Művésztelepen
2009 „MENNYIT ÉR A MŰVÉSZET? ÉS MENNYIT ÉR, HA MAGYAR?” Az International Business School és az EDGE Communications művészeti konferenciája. Bp. 2009. június 9.
2009 a www.artmarketing.hu bevezetése.


Irodalom:

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, Enciklopédia Kiadó 1999. 1. kötet 730. o.
Who is Who Magyarországon, Hübners blaues Who is Who, 1 kiadás 2003. 402. o.
Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben, Televízó:Kőszegi Szemle, Filmvilág folyóirat 1981/07 57-61. old.
ArtPortal http://artportal.hu/lexikon/muvtorteneszek/golovics_lajos
Ébli Gábor: Beszélgetés Golovics Lajossal – A rendszerváltástól az internetes műpiacig


BEKE LÁSZLÓ: Rendszerváltozás, művészeti változások, Budapesti Negyed 14 (1996/4)
Topor Tünde: Pénzügyi válság és műkereskedelem, Artmagazin 2008/5. 8-11. o.
ARTPOOL MŰVÉSZETKUTATÓ KÖZPONT videóarchiválási projekt, Kulturális tévéműsorok 1987, A műkereskedelemről (Éri Gyöngyi, Kövesdi Pál, Golovics Lajos, Bellák Gábor) (10'05")
nlcafe - festmény-befektetői szakértői oldala
sg.hu   Mukincs.com, a szerelem racionalizálása
Kiállítás blog: http://kiallitas.blog.hu/
MTV KészPénz
Szabó András: Jól festő befektetések,  Igazi profit műkincsekből (Az Üzelttárs, 2007.09.01.)
http://gazdasag.ma  Milyen műalkotást mennyiért érdemes megvásárolni?
Menedzsmentfórum: Már százmilliókért cserélnek gazdát Csontváry és társai



 

Üzemeltető:
2day Rendszer Kft.
1135 Budapest, Tahi út 53-59.
Adószám:
12780929-2-41
Cégjegyzékszám:
01-09-703131

Utolsó adatbázis frissítés: 2009. 01. 05.
A rendszerben szereplő művészek száma:
2610
A rendszerben szereplő alkotások száma:
40169
A rendszerben szereplő aukciós eredmények száma: 40926
© 2005, Golovics Lajos,  műkincs.com