A cím némi magyarázatra szorul, íme.
Amikor a konferencia elején beszélgettünk, egyik gyűjtő társunk némi szemrehányással, de nagyon kedvesen szóvá tette, hogy olyan ez a  műkincs.com, mint egy peep show. Felcsigázza az embert, és amikor a lényegre tér, akkor becsukja az ablakot és átterel az online fizetős szolgáltatások felé.
Teljesen egyet kellett értsek vele. Igaza van. A műkincs.com, egy on-line vállalkozás, amely senkitől nem kap támogatást, tehát kénytelen piaci eszközökkel működni és életben maradni. Ennek ellenére úgy gondolom, elég sok ingyenes és hasznos információt adok közre, de most ígérem, a konferencia kapcsán nem csukok be semmilyen ablakot, minden általam levett és feldolgozott információt jó szívvel és önzetlenül közreadok.

Először is köszönöm az IBS-nek és az EDGE Communikations-nak, hogy profi módon megrendezte ezt a konferenciát és azt is, hogy a műkincs.com-ot képviselhettem a kerekasztal beszélgetésben.  Íme az előadók: Előadók 1, Előadók 2, Előadók 3, Előadók 4.
Én elsősorban Einspach Gábor és Bencsik Barnabás előadását élveztem. Ez a vélemény természetesen szubjektív, kérem bocsássa ezt meg mindenki.
Kezdjük rögtön az elsővel.

Einspach Gábor egy átfogó képet rajzolt a nemzetközi festmény piac alakulásáról. Milyen viszonyok uralkodtak a válság előtt és a válság milyen hatásokat hozott.
Ennek első lépéseként az értékesítési top listát mutatta be, amelyből kiderült, hogy az amerikai művészet és piac egyértelműen domináns szerephez jutott az 1995-ös mélypontot követően. Mind a piac nagyságát, mind az árakat tekintve. Érezhetően sok befektetésre váró pénz, továbbá sok műgyűjtő és befektető volt a válság előtti években a piacon.
Ez a felfelé futó gazdasági állapot új terminológiákat, új módszereket is hozott a műkereskedelem világába. Ilyen például a „resale agreement” azaz az „újra eladási megállapodás”, amelynek során az első eladáskor kiköti a galériás, ha újra piacra akarja vinni a vevő a művet, akkor neki kínálja fel elsőnek, és ha jó kondíciókat tud ajánlani, akkor az újra értékesítést is ő végezheti.
Mi ebben a jó? Az eladásnál bizalmat ébreszt, hiszen ha bármikor hajlandóságot mutat az eladó egy mű, újraértékesítésére (visszavásárlására), akkor az egyfajta garancia a vevőnek, hogy valóban értéket kapott. A galériásnak is jó, hiszen magához köti egy kicsit a vásárlóját és a jó műveket is.

A másik új dolog a „garantált ár”. Ezt az aukciósházak alkalmazták azért, hogy minél értékesebb művekkel emeljék az aukciós ház presztízsét. Ennek lényege, hogy ha bizonytalanság volt az ár kérdésében, akkor az aukciós ház garantálta, hogy bármennyiért is adja el a művet a valóságban, a beadó tulajdonos minden képpen megkapja a szerződésben garantált árat a műért.  Ha az aukción mégsem érték el az áhított árat, akkor kipótolta a különbözetet az aukciósház. 
Van persze ennek a szerződésnek egy másik oldala is, amely szerint, ha magasabb árért adják el, mint a garantált ár, akkor viszont az e feletti részből, lényegesen nagyobb százalékban részesedik az aukciós ház, mint egyébként szokott.
Ez a marketing nem jött be igazából sem a Christie’s-nek sem a Sotheby’s-nek. A sok garantált áras szerződés jócskán megterhelte az aukciósházak cash flow-ját és bár a raktárakban maradtak nagyon jó művek, a cégek likviditása csorbát szenvedett.

Új jelenség volt az utóbbi 10 évben a kortársak felértékelődése, különösen a kortárs kínai piac ugrott nagyot hiszen 400%-ot produkált. Az india kortárs piac még ennél is nagyobb mértékben bővült 2003-2009 között, hiszen itt 1300%-ot növekedett a kortárs indiai művészek ára. Egyes művészeknek az ára megtízszereződött. Ez a hatalmas fejlődés elsősorban a rohamosan bővülő hazai piacnak és az amerikai befektetőknek köszönhette a prosperitását. Ez persze nem mindekire vonatkozott, hiszen elsősorban a nemzetközi sztárok profitáltak belőle, de ez óhatatlanul hatással van a többi kortárs alkotóra is.

Európában a London School képviselői (Pl.: Lucian Freud, Francis Bacon) könyvelhettek el kiemelkedő növekedést.
Hasonlóan izgalmas felfutása volt a kortárs fotónak is az elmúlt 10 évben.
A korábban említett második világháború utáni amerikai áttörés egyben azt is hozta, hogy a korábban piacvezető Picasso, visszacsúszott Andy Warhol mögé az eladott művek összérték rangsorában.

Helyet cserélt a két piacvezető aukciós ház, és a hosszú évekig első helyen szereplő Sotheby’s átadta a helyét a fiatalosabb, frissebb szemléletet hozó Christie’s-nek.
Az amerikai piac bővülése 1995-től, 2007-2008-ig terjedő időszakban  azt mutatja, hogy az árak gyakorlatilag megduplázódtak.
A 2008 második felében egy nagy áresés tapasztalható a gazdasági válság okán.
Van egy másik mérőszám is a piacon, amelyről érdemes szót ejteni, mégpedig a visszamaradt művek aránya, amely a nemzetközi viszonylatban 30-35% körül szokott mozogni, most 2008 második felében elérte az 50%-ot is.
A műkincs.com adatai szerint, a piacok eltérő jellegét és sebezhetőségét jól mutatja, hogy ugyan ez a mutató Magyarországon, sokkal szélsőségesebben jelent meg. Korábban, 2008 végéig, a magyar piacvezető aukciósházaknál, a visszamaradt művek száma jellemzően 5-10% körül, de inkább alatta maradt. A 2009-es első aukciók 80% ! körüli visszamaradási arányt mutattak! A legutóbbi aukciókon kezdtek vissza állni egy kicsit a hazai állapotok, így például az Abigail és a Belvedere második tavaszi aukciói már oldották a kora tavaszi dermedt piaci állapotokat. Virág Judit aukciója pedig egy üdítő színfolt volt az év eleji KO után.

Térjünk azonban vissza Einspach Gábor kitűnő előadásához.
A nemzetközi műkereskedelmi piac egy másik új keletű, de furcsa jelenségére is rávilágított, amelyet már a hazai viszonyok is a múlt évben leképeztek, nevezetesen azt, hogy összekeveredett a másodlagos és az elsődleges piac tevékenysége és szerepe. Azaz a galériák aukciókat rendeztek, az aukciósházak galériáztak, direktbe kerültek műtermekből aukcióra művek, az aukciós házak életművekkel foglalkoztak, művészeket menedzseltek, aukción kívül is rendszeresen értékesítettek, készleteket halmoztak fel, stb. Egy csomó olyan tevékenység, amelyek korábban nem fértek össze a klasszikus műkereskedelmi struktúrákkal.

Szó volt még az előadás végén, a művek árát meghatározó nagyon fontos tényezőkről. A művészről, mint márkáról, a művészettörténeti idő és a művész saját életművének periódusairól, az értékesítési időszakokról, helyekről, az árverésvezető személyiségéről, az aukciós házak helyéről, stb.
Ezekről korábbi hírleveleimben már részletesen beszéltem, ezért most nem térek ki bővebben erre a területre.

Következő hírlevelemben/blog bejegyzésben, a másik általam legfontosabbnak ítélt előadásról adok részletes ismertetőt. Ebben Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója beszélt a nemzetközi etalonokról és egy másik értékrendről.

A harmadik részben pedig beszámolok a KORTÁRS Magángyűjtők 2009 megjelenéséről, amely a konferenciára jelent meg és vehettük a kezünkbe.

Ha még nem regisztrált felhasználónk és redszeresen értesülni szeretne friss Hírlevelünk megjelenéséről, nem akar lemaradni az értékes információkról, kérem kattintson ide és íratkozzon fel ingyenes szolgáltatásunkra.