Az első menet kiegyensúlyozott volt
A Kieselbach Galéria karácsonyi aukcióján semmi nem érződött a körülöttünk zajló pénzügyi, gazdasági válságból.
A fő darabnak számító Gulácsy, Karosszékben ülő leánya, 120 millióért kelt el, egy teljesen normális licittel 85 millióról indulva. A Görög kert című 1911-12-es olaj, kartonja is 15 millióról 24 millióra ment fel.
Hogy ne csak a nagyágyúkat említsem, Fényes Adolf kifejezetten kicsi, 11,5x17 cm-es, olaj vászna (9. tétel) 1,2 millióról 2,4 millióra ment fel. Ez alighanem négyzetcenti csúcsot is jelent Fényes oeuvrjében.
Csók István Kalapos hölgye 5 millióról 10 millión állt meg. Berény Róbert, Csendélet kancsóval és gyümölcsökkel, 1910-es festménye 20 millióról indult és 36 milliónál állt meg, pedig ez a kép is szerény méretű (49x62 cm), de annál jobb minőségű.
Az aukció részletesebb elemzésére még visszatérek, de ennyiből is látszik, hogy a műkincs piac egyáltalán nem viselkedik egyelőre másként, mint más hasonló időszakokban. A 750 milliós kínálati oldalnak lett egy több, mint 1 milliárdos összesített kalapácsára.
Több kép ment el tíz milliós nagyságrendekben és természetesen voltak szerényebbek néhány milliós és néhány százezres magasságban.
Semmi olyan nem történt a péntek esti aukción, ami a műkincs piac zavarára utalna.
Az aukción kínált 240 festményből alig 10 került visszavonásra vagy ajánlat híjján vissza a raktárba. Ez nemzetközi viszonylatban is nagyon jó eredmény.
Tehát azok, akik egy drasztikus változást vetítettek előre a műkincs piacon, azok most nem jól tippeltek. Mielőtt azonban végleges mérleget csinálnánk 2008-ra, várjuk meg a vasárnapi Virág Judit Galéria aukcióját, ahol szintén lesznek aukciós csemegék.
Azt sem árt tudni, hogy a nemzetközi tapasztalot szerint általában 6 hónapos késéssel szokták követni az aukciós árfolyamok a tőzsdei árfolyamok nagyobb kilengéseit. Erre egyelőre Magyarországon nincsenek tapasztalatok. Ez az első olyan gazdasági válság a magyar festmény és műkincs piac életében amelynek nagyságrendje megjelenhet esetleg az aukciós piacon is, de ismételten megjegyzem egyelőre ennek semmi jele.




Hozzászólás