Nagy várakozás előzi meg a két piacvezető aukciósház karácsonyi árverését

Manapság mindenkit az foglalkoztat, hogy a nagy világgazdasági válság milyen hatással lesz a magyar műtátárgypiac "tőzsdéire", az aukciósházak nagy árveréseire.
Az aukciós kiállításokat látva elmondható, hogy a szokásos minőségben és mennyiségben kerülnek festmények a piacra mindkét aukciósházban. Ami már érezhető volt korábban is, a Virág Judit Galériában a klasszikus kortársak és a kortársak aránya egy kicsit megemelkedett a háború előtti anyaghoz viszonyítva. Ez a meghatározás persze így eléggé pontatlan, de a művészettörténeti periodizáció kérdését majd egy külön tanulmányban lesz érdemes tisztázni.
Visszatérve a befektetési várakozásra úgy gondolom, hogy egyelőre nem várható jelentősebb visszaesés ezen a piacon.
Bár a befektetési alapok, amelyek ingatlanban, vagy részvényekben tartották a pénzüket, jelentős tőkekivonásról számoltak be az utóbbi hetekben, mégis úgy gondolom, hogy a magyar aukciós piacon ezek a tőkemozgások nem most, hanem egy fél évvel később, a tavaszi aukciókon lesznek inkább érezhetők, amennyiben elérik hazánkat is a nemzetközi trendek. Feltehetőleg tavaszra kerülnek a magyar gazdaság és a befektetési piacok szereplői olyan helyzetbe, hogy nem biztos, hogy a korábbi mennyiségű pénz jut a műkereskedelmi tortába.
Azért fogalmazok ilyen óvatosan és feltételes módban, mert a szakirodalom szerint a műtárgypiacon a nagyobb tőke és tőzsdei "földrengések" általában 6 hónapos késéssel jelentkeznek. Ez a pénzügyi válság viszont akkora az elemzők szerint, hogy nincs igazán tapasztalat a működésére és a kezelésére. Tehát a korábbi sokkal kisebb kilengések elmélete egyáltalán nem biztos, hogy most is ugyan úgy működik, mint az elmúlt 20 évben.
Afelől nincs kétségem az elmúlt pár hónapot figyelve, hogy a magyar határnál megállna egy globális pénzügyi trend. Tehát a magyar pénzügyi és gazdasági élet szereplői, akik ma egyre inkább az aukciós befektetőket is adják, ne éreznék meg a változásokat. A kérdés inkább az, mi lesz az eredménye.

  • Kevesebb vásárlás?
  • Mértéktartóbb licitek?
  • Kevesebb érzelmi döntés?
  • Bizonyos művek újraaukcionálása?
  • Gyűjtemények törzsanyagának  átalakulása?

Nagy kérdések, amikre az első válaszokat már talán most a karácsonyi aukciókon megkaphatjuk, de lehet, hogy a markáns átalakulások csak 2009 tavaszára vagy őszére lesznek kitapinthatók.

 

Hozzászólás

Üzemeltető:
2day Rendszer Kft.
1135 Budapest, Tahi út 53-59.
Adószám:
12780929-2-41
Cégjegyzékszám:
01-09-703131

Utolsó adatbázis frissítés: 2009. 01. 05.
A rendszerben szereplő művészek száma:
2610
A rendszerben szereplő alkotások száma:
40169
A rendszerben szereplő aukciós eredmények száma: 40926
© 2005, Golovics Lajos,  műkincs.com