Az MTI, megtévesztő című közleményéből értesülhetünk, hogy újabb Képcsarnokos árverés lesz március 7-én. Ez természetesen hír, amelyről tudósítani kell, de tudni érdemes, hogy a magyar aukciós piac egyik tudathasadásos szereplőjének árveréséről van szó. Ez a korábbi 40 év művészetpolitikájából adódó helyzet, tehát ez adhat némi felmentést a jelenlegi szereplőknek, de ilyen esetben a korrekt tájékoztatás különösen fontos, hogy ne mossa egybe ezt az eseményt az aukciós piac más szereplőinek munkájával.
Azért fontos tudni a történelmi hátteret, mert itt lehet a legkönnyebben hibákat elkövetni a magyar műkereskedelmi piacon. Ezeken az aukciókon, kicsit más értelemben de hasonló kockázatokkal kell számolni, mint a nemzetközi szereplőknél éppen a túlmarketingelt kortársak esetében. Ezért egy szokatlan módot választottam a blog bejegyzésénél. Mégpedig azt, hogy egy eltérő színnel kommentelem az eredeti MTI közleményt.
Még mindig bőséges forrás az a művészvagyon, amelyet a Művészeti Alap halmozott fel az 1960-as évektől az 1980-as évekig az akkori kortárs művészek munkáiból. A jogutód Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány megbízásából a Képcsarnok 2006-tól aukciókon értékesíti az alkotásokat; ilyen árverést tartanak most március 7-én is.
A raktárkészletből és az aukciókra újabban folyamatosan felvásárolt alkotásokból a Képcsarnok ezúttal 280 tételben kínál festményeket, eredeti és sokszorosított grafikákat, kisplasztikákat és fotókat.
Ez egyébként elképesztő kép mennyiség egy aukción, szerintem értelmetlenül sok! Az anyag kiállításával is bajban van a Képcsarnok, hiszen a Csók Galéria belsejében a falon két sorban,  három sorban bakokon, földön, grafikai tárlókban, mindenütt kép van.
Gondoljanak csak arra, amikor a Virág Judit, vagy a Kieselbach Galéria aukcióján 200 fölé megy a művek száma, és az érdeklődő / vásárló már 3 órája ül egy helyben. Ezt Virág Juditék a fele táján egy kis pezsgővel, üdítővel szokták oldani. :) A Képcsarnok vajon mivel rukkol elő a koránt sem kényelmes aulában, ahol az érdeklődőknek egy szerény része kap csak ülőhelyet?
Bár valószínű itt nem kell majd hosszú liciteket végigvárni, talán belefér az esemény a 3 órás időintervallumba, de akkor is embert próbáló lesz. 
Van egy pici megjegyzés az ismertető szövegben, amelyen könnyen átsiklunk ha nem figyelunk eléggé, mégpedig az, hogy a Képcsarnok újabban is vásárol fel műveket az aukciójához, tehát nem csak a régi készleteket dobja piacra. Ez önmagában nem is lenne baj, bár arról árulkodik, hogy az évek óta szorgos munkával építkező Abigail Galéria pozícióira tör ezzel a piaci húzással. Ugyanakkor a kialakuló félben lévő új árfolyamokat, amelyeket eddig ebben a piaci szegmensben azért az Abigail alakított, a régi vásárlásoktól való szabadulás okán a Képcsarnok összekeveri az új vásárlásokkal és ez nem biztos, hogy jó. Sőt a 20-30 ezer forintos kikáltási árak bizonyos esetekben kifejezetten megtévesztőek. Pl.: Koncz András, Schéner, Záborszky, hogy csak néhányet említsek a nagyon kirívók közül. Térjünk azonban vissza az MTI közleményhez.

A legmagasabb kikiáltási árat, 150 ezer forintot Vojnich Erzsébet Helyváltoztatás című, farostra olajjal festett négyzetes alakú művéért kérik. A Képcsarnok legutóbbi, tavaly decemberi árverésén majdnem húszszoros árat, 750 ezer forintot adtak egy 40 ezer forintról indított Vojnich Erzsébet olajképért, így akkor az Esernyős hölgy lett az est legdrágább képe.
Íme rögtön egy példa a fent mondottakra. Az nyilvánvalóan egy rossz árazás kérdése, hogy Vojnich képét 40 ezerről indították, holott tudható, hogy az ő árfolyama a piacon sokkal magasbb, ami látszik is a 750 ezres kalapácsárból. Tehát ezek a minden áron üzlet megoldások nem segítenek egy festő árfolyamának kialakításában, hanem inkább kiszámíthatatlanabbá teszik az egyébként is sokszor megfoghatatlan árakat produkáló kortárs piacot. Itt egy újságírói "szenzáció"  inkább egy üzleti bakira világít rá, amelyet a piac az aukción megfelelően korrigált.

Egy új szerzemény, Koncz András óriás vászna 100 ezer forintért indul az árverésen. Konczról is lehet tudni, hogy nem ez a kialakult árfolyama a művésznek. A kép sem annyira óriási.  Gerzson Pál esetében is ugyancsak ez a helyzet.
Ezt az összeget közelíti Gerzson Pál színekre és fényekre épülő Napkeltéje: a tavaly elhunyt mester szignált festményéért 90 ezer forintról indul a licit. Tenk László szürrealista munkája 80 ezer, Demény Miklós 1968-as csendélete 70 ezer forintra van árazva. Két Orosz Gellért és egy Szentgyörgyi Kornél kép 65 ezer, illetve 60 ezer forintról indul, míg 50 ezret Bér Rudolf, Kontraszty László, Óvári László, P. Bak János, Angyalföldi Szabó Zoltán, Topor András és Tölg-Molnár Zoltán egy-egy művéért kérnek.

Folytathatnám a sort például Bizse Jánossal, akinek itt a képcsarnoki anyagban egy 60x90-es olaj vásznát 24.000 forintról indítják, s alig pár száz méterre az Abigail-nél ugyan csak Bizse János egyik hasonló korú alkotása 180.000-ről indul. Könnyen kitalálható, hogy az első ár irreálisan alacsony. Schéner Mihály esetét már nem is merem ide citálni. De az is biztos, ha 20 évvel ezelőtt Neuberger képét valaki 24.000-ről akarta volna indítani, akkor biztosan a festő szakma vérét veszi a felelőtlen árfolyam romboló galériásnak. Pedig 20 évvel ezelőtt még a forint is sokkal többet ért!

Megmaradtak a korábban bevezetett alacsony, néhány tízezres árak (még Nádler Tibor két, nagyméretű olajképéhez is csak 32-32 ezer forintot rendeltek).

Az eredeti grafikák közül kiemelkedik Gyémánt László ceruzarajza (22 ezer forintról indul a licit), Kerényi Jenő tus akt tanulmánya (10 ezer forint), Ilosvai Varga István (45 ezer), Gyarmathy Tihamér (30 ezer) és Pleidell János (20 ezer forint) akvarellje. A sokszorosított grafikák között Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Jakovits József, Lossonczy Tamás szitanyomataival, Székely Péter litográfiáival és Szőnyi István rézkarcaival találkozhatnak az érdeklődők.

Az újabb technikák képviseletében printeket és fotónyomatokat is beválogattak az aukcióra. A Képcsarnok aukciós kiállítása március 6-ig látogatható a belvárosi Csók István Galériában.

Végülis vannak olyan művek a Képcsarnoki aukció kínálatában, amelyeket érdemes megvenni, még jócskán licitálni is érdemes, de nagyon sok bekeretezetlen farostlemezt nem szabad befektetésként kezelni! Az persze egészen más, ha tetszik valakinek egy festmény, netán ismeri  és szereti a művészt, de ebben az esetben az érzelmi oldal a fontos és a festménybefektetésektől joggal elvárható hasznot szépen el kell felejteni!